Amilyen a vezető…

Tudjátok, mi jár a fejemben néhány napja?

Persze hogy nem, de valószínűleg sejtitek, hogy ezt fogom most leírni 🙂
/Spoiler: lesz benne politika, de nem úgy./

Néhány hónapja tagja vagyok három olyan Facebook csoportnak is, ahol – egyik helyen közel 140 ezer tag van, másik kettőben 10-10 ezer fő körüli a tagság.

Csak a tisztán látás végett, ezek a csoportok nem egy párt, nem egy politikai eszme, vagy nem egy MLM cég csoportjai, még csak nem is szekták 🙂 És ami fontos: egyik helyen sem szűrnek csoporttagok között olyan alapon, hogy ki melyik párt szimpatizánsa.

Egy-egy ember hozta létre ezeket a csoportokat, egy téma iránt érdeklődő embereknek. (A nevük és témájuk most teljesen lényegtelen, a lényeges dolgot lásd meg ebben a bejegyzésben.)
Tudjátok, ezek a csoportok… a béke szigetei.

Itt előre lefektették a szabályokat, mit szabad és mit nem.
Mi a téma, és hogyan, milyen stílusban lehet megnyilvánulni a többi csoporttag felé.
Ezekben a csoportokban nincs veszekedés, nincs parázs vita, nincs a másik anyázása, nincs gyűlöletbeszéd valaki megnyilvánulása ellen.
Ezekben a csoportokban egymás támogatása, egymás segítése van, sokszor olyan elképesztő mértékben, hogy egészen hihetetlen – néha még a könnyem is kicsordul…

Rengetegen megfogalmazták ezekben a csoportokban, hogy ezért szeretnek tagok lenni, mert itt jó lenni.
Hogy itt nem az megy, mint kint a „való életben”, hogy mindenki mar mindenkit, mindig gyűlölni kell valakit, mert fentről azt mondják…
Ahhoz, hogy ezek a csoportok így tudjanak működni hónapok óta, kellett egy erőskezű „csoportfőnök”, aki meghatározta, hogy neki magának mi az érték, neki mit jelent a normális emberi kommunikáció, és ez alapján meghatározta, hogy az „ő országában” mik a szabályok.
És kellenek melléjük persze adminok, akik hasonlóképp gondolkoznak, és értenek is annyira az internethasználathoz, hogy nem okoz nekik gondot a csoport, a tagok, a bejegyzések technikai kezelése.

A nagy számok törvénye alapján persze elvétve itt is akad egy-egy nem odaillő, vagy más mozit néző, de rövid úton maguk a csoporttagok teszik helyre, hogy „ez nem az a csoport, ahol ennek helye van”.
Aki vét a csoport többsége által elfogadott értékek ellen, aki gyűlölködést kelt, aki beszólogat, személyeskedik – azt bizony rendre utasítják, helyre teszik, KIÁLLNAK EGYMÁSÉRT a csoporttagok, egyhangúlag védik a csoport értékeit az ilyen eltévelyedőktől.

És a dolog szépen működik.

Jó bemenni ezeknek a csoportoknak az oldalaira, jó érzés ott időt tölteni – még akkor is, ha esetleg egy-két bejegyzés nem épp a saját ízlésem szerinti, vagy egy-két ember stílusa nem teljesen egyezik azzal, ami nekem szimpatikus.
Mert ilyen is van, a nagy számok törvénye ebben is működik.
Ahol sok ember van együtt, ott nem lehet mindenki mindenkinek maximálisan szimpatikus. Mint ahogy az én írásaim alatt is mindig akadnak kötekedők, bírálók, fanyalgók, akik más jellegű írásokat szeretnek, így nekem sem minden tetszik, amit másoktól olvasok.

DE ezeken könnyen túl tudok lépni, mert az általános csoporthangulat, az ott letett értékek, az ott szinte minden csoporttag részéről megtapasztalható emberi hozzáállás, a segítőkészség, a nyitottság, az elfogadás (és nem utolsó sorban humor is) olyan szinten erős és annyi pozitívumot ad, hogy ezek a fő lényeges dolgok feledtetik a – nekem esetleg nem teljesen komfortos – apró nüanszokat.

ÉS itt is bebizonyosodik az, mennyire nagy felelőssége, jelentősége van annak, hogy ki a csoport vezetője és hogy ő milyen ember, milyen értékrenddel.
És annak is mekkora a jelentősége, hogy „központilag” mi van elvárva, definiálva.
Meg persze annak is, hogy a segítők mennyire értenek ahhoz, amiben ügyködniük kell.

Ezek miatt a megtapasztalások miatt gondolkozom azon napok óta:

Milyen idilli paradicsom lehetne ebből az országból, ha az élén egy olyan „csoportfőnök” és körülötte olyan „csoportadminok” állnának, akik a pozitív dolgok mellett foglaltak állást, és akik ennek mentén teszik a dolgukat, értve ahhoz, ami a dolguk.
Mennyivel jobb lenne ebben az országban létezni, még ha esetleg a körülmények nehezednek is, ha a „csoport tagjai” között is ez a segítőkészség, elfogadás, empátia uralkodna.

És főleg: ha ezekben a csoportokban tud egy helyen, egymást segítve, egymást erősítve egy jó cél érdekében (értsd: normális emberi kommunikáció, kellemes csoporthangulat) létezni a kormánypárti és a másképp gondolkozó is, akkor miért nem lehet ezt megvalósítani a való életben is?

Miért kell egy olyan „főnök” dirigálása után menni, akinek az „értékrendje” a gyűlölködésen, gyűlöletkeltésen, mások lejáratásán, folyamatos „harcon” alapszik?

Miért nem akarják sokan megteremteni a való életben is a békés, előítéletektől mentes, együttműködő „csoportunkat”, ha az online térben ők is ilyen helyen érzik jól magukat?