Olyan országban…

Szeretném azt hinni, hogy nem vagyok egyedül a gondolataimmal.

Nem, nem is.

Sokkal inkább szeretném MEGTAPASZTALNI, hogy nem vagyok egyedül a gondolataimmal.

Olyan országban szeretnék élni, ahol

• • nem az alapján minősítenek egy munkáját végző embert,
  • nem az alapján írnak cikket, készítenek videót valakiről,
  • nem az alapján döntenek valakinek az emberi milyenségéről,
    – hogy mennyire van elhízva vagy mennyire sovány,
    – hogy van-e haja, vagy hogy milyen színű a haja,
    – hogy szemüveges, vagy bandzsít-e a szeme
    – hogy rózsaszín, sárga, vagy kávébarna-e a bőrszíne
    – hogy eredetileg melyik ország, melyik nép szülötte
    – hogy a saját nemét, a másik nemet, vagy netán mindkettőt tudja szeretni szerelemmel
    – hogy melyik párt tagja, elkötelezettje ő maga, vagy bármelyik felmenője

Ehelyett a minősítés, véleményalkotás, elismerés alapja kizárólag az lenne:
MENNYIRE JÓ EMBER Ő MAGA?

• Mennyire valóban hozzáértő szakember azon a területen, ahol dolgozik?
• Mennyire a közért, a közösségért, a körülötte élő emberekért teszi a dolgát?
• Mennyire van nála előtérben a „mindenkinek jó legyen” elve a „saját zsebre játszás” helyett?
• Mennyire tiszták, átláthatóak, törvényeknek megfelelőek a dolgai?
• Mennyire tud nagyobb, közösségi jóléti léptékekben gondolkozni, aszerint tevékenykedni, és nem csak a pillanatnyi saját előnyei elérésén ügyködni?

Olyan országban szeretnék élni, ahol

• • nem olyan hazug plakátokba, újságokba, fizetett videós hirdetésekbe botlanék folyamatosan, amik valaki(k) ellen uszítanak,
  • nem olyan rágalmazó tévé-, rádióműsorok mennének központilag, amik az ország egyik felét a másik ellen hergelik
  • nem olyan hivatalos kommunikáció ömlene ránk folyamatosan, amitől mindenkiben nő a feszültség, az agresszió, a depresszió
  • nem attól számít valaki magyarnak vagy nem magyarnak, hogy melyik párt mellé áll
  • a bűnt elkövető akkor sem mentesülhet az elszámoltatás, átvilágítás, számonkérés és büntetés alól, ha vezető beosztásban van

Ezek helyett sokkal inkább kellene

• megmutatni azokat a hétköznapi kis csodákat, amitől mindenkiben az összetartozás érzése erősödik
• bemutatni azokat a csendes hősöket, akik teszik a dolgukat, akiket látva jó érzés embernek érezni magunkat
• felerősíteni azt a fajta kommunikációt, minden téren és csatornán, amitől a jó, a helyes, az emberhez méltó viselkedési norma épül be az emberek tudatába
• tudatosítani az emberekben, hogy NEM a politikának kell irányítani az életünket és a gondolkozásunkat, hanem nekünk kell irányítanunk a gondolkodásunkkal és viselkedésünkkel a politikát
• ráébreszteni az embereket, hogy nem MI vagyunk néhány politikus alárendelt alattvalói, hanem ŐK vannak értünk, a lakosokért, szolgálatban – de csak addig, amíg mi megengedjük nekik

Olyan országban szeretnék élni, ahol ezek az alapvetően fontos emberi minimumok nem kérdőjeleződnek meg, és mindenki természetesnek tartja őket.
Olyan országban szeretnék élni, ahol nem az „osztja az észt” aki a leghangosabb tud lenni, hanem akinek a legtöbb van belőle.
Olyan országban szeretnék élni, ahol nem az „hinti az igét”, akinek a legtöbb pénze van erre, hanem aki a legtöbb embernek tesz jót vele.

Én ilyen országban szeretnék élni.
Itthon.

Létre lehet ezt hozni?
Nagyon nehéz.
Lehet rá várni, hogy egyszer bekövetkezik?
Lehet, csak nem érdemes.
Ha csak VÁRUNK rá, akkor felesleges.
TENNI kell érte.
A változás csak az egyének szintjén tud elindulni ebbe az irányba.

Ha megpróbálsz a felsoroltak szerint élni, te magad.
Ha megpróbálsz a szűk környezetedre hatni, a saját példáddal és nem erőszakkal.
Ha tettekre váltod a gondolatokat, és nem mástól várod a megváltást.

Így van esélye megvalósulni.