Nem tetszik? Elhiszem, de ez van.
Szabó Orsi
Írta
Tóth képviselő úrnak szemmel láthatóan nem tetszik, hogy a ténykedésüknek már a testületi üléseken kívül is visszhangja van…
Eredeti bejegyzés >>> ITT
Kedves Tóth Attila önkormányzati képviselő úr!
Azt tudjuk, látjuk, tapasztaljuk, hogy Önöknek “központilag” megmondják, mit kell gondolniuk, írniuk, mondaniuk, tenniük, milyen gombot kell nyomniuk egyöntetűen. A testületi üléseket folyamatosan követve látjuk, hogy Önök ezt jó szolga módjára megteszik, még most is, amikor az észérveik már elfogytak. A pártjukon belül a parancs az parancs: jó pártkatona nem kérdez, nem kérdőjelez meg semmit, nem ellenőriz semmit, nem kér semmire bizonyítékot: amit a vezető mond, az a szentírás, annak kell megfelelni, bármi áron is.
Kedves képviselő úr, van néhány rossz hírem az ön számára.
Vagyunk nagyon sokan balmazújvárosi lakosok, akik nem vagyunk pártkatonák, akik nem vagyunk megzsarolva senki által, nem vagyunk sem el-, sem lekötelezve egyik pártnak, egyik vezetőnek sem, akik nem függünk anyagilag semmilyen politikustól – nem úgy, mint Önöknél nagyon sokan.
(Már csak ezért is sokkal jobb pártfüggetlennek lenni, még ha Önök ezt az állapotot általában nem is tudják értelmezni.)
(Már csak ezért is sokkal jobb pártfüggetlennek lenni, még ha Önök ezt az állapotot általában nem is tudják értelmezni.)
Mi a saját tapasztalásaink, a saját tényellenőrzéseink alapján véleményezünk.
Nekünk – Önökkel, pártkatonákkal ellentétben – nem adja senki a szánkba, hogy mit LEHET vagy mit KELL mondani.
Nekünk – Önökkel, pártkatonákkal ellentétben – nem adja senki a szánkba, hogy mit LEHET vagy mit KELL mondani.
Nagyon sokan vagyunk, akik nem a mindenféle rágalmakra, mendemondákra, szándékos hazugságokra, manipulált videókra hallgatunk – hanem mi magunk is utánajárunk a dolgoknak, és emellett hiszünk a saját szemünkkel-fülünkkel tapasztalt dolgoknak, elfogadjuk a bírósági ítéleteket, nem mosdatunk elítélt bűnözőket…
Megértem én, hogy kellemetlen Önöknek, hogy a város lakossága kezdi megérteni, hogy bizony, mozdulniuk kell.
Ha már a jog nem teszi lehetővé az Önök ámokfutásának lezárását jogi eszközökkel, visszahívhatósággal, akkor valamit nekünk kell tennünk.
Ha már a jog nem teszi lehetővé az Önök ámokfutásának lezárását jogi eszközökkel, visszahívhatósággal, akkor valamit nekünk kell tennünk.
Igen, mi néhányan, helyi civil (!) lakosok, elkezdtük összeszervezni azokat a városlakókat, akik hasonlóan gondolják.
Összefogjuk azokat, akiknek elege van abból, hogy
- Önök valós érvek nélkül, minden kompromisszumra képtelenül blokkolják a várost hónapok óta
- Önök közpénzen terjesztik a hazugságokat, ugyanakkor mindenki mást épp Önök hazugoznak le folyamatosan, nagy hangon kiabálva
- videókat hamisítanak, a bíróság által is elítélt hazug cikkek sorát jelentetik meg a szennylapjukban
- soha nem bizonyított rágalmakkal hergelik az arra fogékonyakat
- az árkok betemetése helyett még tovább mélyítik a szakadékot a lakosok között
- lezüllesztették a helyi politikai közbeszédet a pletyka és rágalmazás szintjére
- a bizonyított tényeket, ítéleteket szőnyeg alá söprik, a bizonyítatlan pletykákat pedig megdönthetetlen igazságként terjesztik
- és még sorolhatnám…
Elegünk lett abból, hogy Önöknek semmi nem számít, csak a politikai érdek: hogy ha már máshogy nem megy, akkor a város csődbe vitelével szabaduljanak meg a polgármestertől.
Attól a polgármestertől, akit a város lakosainak TÖBBSÉGE választott meg.
Kétszer is.
Önnek nem tetszik, hogy a lakosság szervezkedik?
Joga van a nemtetszéséhez.
Joga van a nemtetszéséhez.
Nekünk meg az nem tetszik, amit Önök csinálnak.
És nekünk is jogunk van hozzá, hogy ezt a véleményünket törvényes keretek között kifejezzük.
És nekünk is jogunk van hozzá, hogy ezt a véleményünket törvényes keretek között kifejezzük.
Vagy úgy gondolja, a városlakók többségének nincs ahhoz joga, hogy kinyilvánítsa a véleményét?
Ebben is semmibe akarják venni a lakosok többségét, ahogy teszik ezt hónapok óta?
Úgy gondolja, hogy aki nincs elájulva odáig meg vissza a jelenlegi kormányzó párttól, aki meg meri fogalmazni a kritikáit, az másodrendű, figyelmen kívül hagyható állampolgár?

Nos, akár tetszik ez Önöknek, akár nem, törődjenek bele: nem a polgármester szervezkedik itt, akármennyire szeretnék is Önök ezt elhitetni és elhinni.
Értem én, hogy ijesztő lehet belegondolni, hogy sok ezer ember Önök ellen fordul, talán ezért is próbálják magukat is meggyőzni azzal, hogy “csak a polgármester szervezkedik”.
Értem én, hogy ijesztő lehet belegondolni, hogy sok ezer ember Önök ellen fordul, talán ezért is próbálják magukat is meggyőzni azzal, hogy “csak a polgármester szervezkedik”.
Higgyék el bátran, nem kell itt a lakosokat bujtogatni, mert elég dühösek Önökre már maguktól is.
TÉNY:
A Közösen Balmazújvárosért Egyesület épp azt vállalta fel alapításakor, hogy a város életének, a városlakók életének jobbá tételén dolgozik. Pártoktól függetlenül, civil szervezetként.
A Közösen Balmazújvárosért Egyesület épp azt vállalta fel alapításakor, hogy a város életének, a városlakók életének jobbá tételén dolgozik. Pártoktól függetlenül, civil szervezetként.
Mivel ez az egyesület már megvolt, tavaly év végén “felélesztettük”, és ennek a vállalásnak a jegyében kezdtünk el programokat szervezni.
Aztán időközben az Önök ténykedésének “hála”, sokkal súlyosabb dolgok is adódtak a városban, mint hogy milyen programot szervezzünk hétvégére.
Az utóbbi hónapokban sokan megkerestek, rám írtak, mindenki mondogatta, hogy valaki tegyen már valamit az Önök ámokfutása ellen, de önállóan senki nem tudott/nem mert mozdulni. Mivel jelentős lakossági igény mutatkozik erre, így az egyesülettel élére álltunk ennek az önszerveződésnek, hogy koordináljuk azt.
Elsőként egy szórólap osztó akciót indítottunk el, mert azt tapasztaljuk, hogy a lakosok többsége mai napig sincs tisztában a városi történésekkel, vagy félre van tájékoztatva az Önök oldaláról.
(Azért az is sokatmondó, hogy ugyan nem volt túl hosszú az Ön bejegyzése, de ezt sem sikerült hazugság nélkül megírnia:
mi önkénteseket kerestünk a csatlakozók között, akik vállalták a szórólaposztást. És egyikük sem önkormányzati dolgozó. Szóval az Ön állítása minden alapot nélkülöző hazugság.)
Az egyesületi tagok között nincs felülről jövő nyomás, nekünk nem szabja meg, nem írja elő senki, hogy mit KELL mondanunk. Városlakók vagyunk, szabad akarattal, egyesületi közösségben, mindenki szabad akaratából csatlakozik, vagy lesz pártoló tag, ha egyetért a célkitűzéseinkkel.
TÉNY:
Egyesületet alapítani, egyesületként működni, egyesületi tagnak lenni, esetlegesen majd egyesületként – ha az egyesület tagsága is úgy látja jónak! – valakit támogatni a választások idején: egyik sem törvénytelen, ehhez bárkinek joga van.

Így az, hogy Ön milyen korábbi képeket hozott elő, és ezzel mit is akar sulykolni – teljességgel irreleváns a jelenlegi esetben.Ismét csak bizonyítékok nélkül, saját feltételezéseire alapozva kezdett rágalmazásba az egyesületi tagok ellen.
Mi a városért és a városlakókért akarunk tenni.
És mivel Önök hatan meg épp a város ellen dolgoznak, így ellentétes oldalra kerültünk.
Ha azt tapasztalnánk, ha az lenne bizonyítva megcáfolhatatlan tényekkel, hogy a polgármester ténykedik a város ellen, akkor az ellen is felemelnénk a hangunkat, mint ahogy tesszük most az Önök ellenében.
Az meg, hogy Önök mibe mit próbálnak belemagyarázni, hogy hogyan ferdítik a valóságot saját politikai céljaiknak megfelelően, az az Önök dolga és az Önök lelkiismeretének kell megbirkóznia vele.
Idézném Önt, képviselő úr, hogy mit is írt nekem a napokban:
“hála Istennek, nem kegyed véleménye a mérvadó hanem a tények.”
Nos, hát pontosan így van ez.
Hála istennek nem az Ön véleménye és erre alapozott fikciója a mérvadó a szórólap osztó akciónkról, és az Egyesületről, sokkal inkább a tények.
Meg az, hogy ennek az akciónak köszönhetően egyre többen írnak, egyre többen merik felemelni a hangjukat, egyre többen akarnak tenni is valamit, és ezért csatlakoznak a csoportunkhoz.
(És nem mi húzunk be tudtán kívül boldog-boldogtalant, mint anno tették ezt önök a kamillás csoportban, hanem önként jönnek…)
(És nem mi húzunk be tudtán kívül boldog-boldogtalant, mint anno tették ezt önök a kamillás csoportban, hanem önként jönnek…)
Frappáns, lényegretörő és egyértelmű megfogalmazás.
Gratulálok.