Kérdések Balmazújváros lakosságához

Kérdések Balmazújváros lakosságához

Lenne néhány kérdésem azon balmazújvárosi lakosokhoz, akik a Kamilla Kert csoport tagjai, illetve azzal a csoporttal szimpatizálnak, az általuk közvetített információkat veszik készpénznek a városi ügyeket illetően.
(Ott sajnos nem tudom megkérdezni, mert a kényelmetlen kérdések ott nem kerülnek kiengedésre.)

Nagyon örülnék, ha valaki, bárki közülük, normális emberi minőségben megmaradva, kulturáltan

– nem sorogyurcsányt felemlegetve
– nem lipsizve
– nem ádáméváig visszamutogatva
– nem hallomásból terjedő pletykákra hivatkozva
– nem bárki elleni személyeskedésbe belekezdve

csupán csak a feltett kérdésben szereplő tényekre fókuszálva, tudna válaszolni nekem.
De az is jó, ha csak magának próbál felelni ezekre a kérdésekre.

 

Amikor valaki, bárki, bárhol úgy nyilatkozik meg, hogy abból az derül ki, az illető – bármilyen okból – nem szimpatizál a jelenlegi kormánnyal, akkor mindig megkapja ezt:

“A 2/3 választotta meg a kormányt, a választáson kellett volna ügyesebben teljesíteni, úgyhogy most ez van, ezt kell elfogadnotok.”

(Legtöbbször ezt nem ilyen kulturált formában kapja, de ebbe ne menjünk most bele, most a tartalom a lényeg, nem a ruhája. Abba sem mennék bele, hogy a 2/3 az annyi vagy sem, mert ez sem lényeges a kérdésem szempontjából.)

A kormánypártiak érvelése szerint, aki nem kormánypárti, fogadja el, hogy a jelenlegi kormány van hatalmon, és tesz amit tesz.

Tehát:
ha egy országban, egy közösségben a többség kinyilvánítja az akaratát, dönt egy kérdésben, többségi szavazással, akkor azt mindenkinek el kell fogadnia, és aszerint kell élnie. Akkor is, ha neki az személy szerint épp nem tetszik, bármi miatt.

Ezzel, gondolom, minden (balmazújvárosi) kormánypárti egyet fog érteni. Meg úgy an block mindenki, hiszen a törvények is így működnek, a közösség szabályait el kell fogadni mindenkinek.

Elfogadhatjuk ezt kiindulásnak közös nevezőként?

Ha igen, akkor gondolkodjunk tovább is közösen.

Amikor időközi választáson új polgármestert kellett választania a városnak – mindenki tudja, milyen ok miatt, de itt most ez sem lényeges – minden városlakó előtt ott állt a lehetőség, hogy elinduljon a polgármesteri székért, hogy felvállalja a város ügyeinek intézését, hogy nem kevés felelősséget vállaljon a nyakába.
De valahogy mégsem tolongott ezért a lakosság többsége.
Vagy azért, mert félt ekkora felelősségtől, vagy azért, mert kevésnek érezte magát a feladatra, vagy azért, mert nem ért ehhez a területhez… kinek mi az indoka, hogy nem indult a polgármester választáson.

Volt néhány ember, aki felvállalta – emlékszünk, kik voltak az indulók – és megmérettették magukat egy helyi választáson.

Balmazújvároson a lakossági többség kinyilvánította a szavazáson, hogy Hegedüs Pétert akarják polgármesternek.
Majd az újabb választáson a többség ismét úgy döntött, hogy továbbra is Hegedüs Pétert akarja polgármesternek.

A város lakosságának TÖBBSÉGE döntött.
Nagy fölénnyel.

Egyenlő esélyeket és lehetőségeket biztosító SZAVAZÁSON.
KÉTSZER is.

Én azt gondolom, abban is egyetérthetünk, hogy nem kell – és nem is lehet – mindenkinek mindenkivel szimpatizálni.
Egyetlen ember megjelenése sem fog kivétel nélkül mindenki másnak tetszeni.
Egyetlen ember stílusa sem lesz mindenki másnak egyformán szimpatikus.
Ha társat választasz, ott nyilván fontosak ezek a szempontok, és olyat választasz, aki neked mindenben megfelel.

De egy munka esetén nem ezek a fontos szempontok: egy munka elvégzésénél nem a munkavállaló kinézete, személyisége, hangsúlya, arcmimikája stb. a döntő tényező a megítélésében – hanem az, hogy a rábízott feladatot képes-e megfelelő minőségben ellátni.

Nem kell mindenkinek szeretni Hegedüs Péter polgármestert, mint ahogy nem volt kötelező szeretni az előző meg az azt megelőző polgármestereket sem.
Nem kell, hogy mindenkinek tetsszen a kinézete, a hangszíne, a bármi egyebe.
Ezek a polgármesteri feladata ellátása szempontjából teljesen lényegtelen dolgok.

Hegedüs Péter megkapta polgármesterként a felhatalmazást a lakosoktól, kétszer is, hogy legjobb tudása szerint vezesse a várost.
Nem folyik ellene hatósági nyomozás egy ügyben sem.
Nem ítélte el bíróság jogerősen, sem egyszer, sem többször, semmilyen ügyben.

Bárki lenne is a helyén, az a bárki sem tudott volna előre tervezni és számolni a coviddal, a járványhelyzet okozta negatív hatásokkal, az önkormányzatokat sújtó kormányzati pénzelvonásokkal, a háborúval és annak hatásaival, a hatalmas mértékű energia áremelésekkel, stb. – amiknek mind-mind hatása van a város eredeti terveire.

Ahogyan mi a háztartásainkban, kicsiben küzdünk a rajtunk kívül álló hatásokkal és következményeikkel, ahogy nekünk is többször újra kellett terveznünk a családi költségvetést, ahogy nekünk is  alkalmazkodnunk kell a mindig aktuális helyzetekhez, éppen úgy egy önkormányzat, egy polgármester is pont ilyen problémákkal szembesül – csak ott nagyobbak a “háztartás” számai.

Ha mi a 4-5 évvel ezelőtti terveinket nem tudtuk megvalósítani a minket érő hatások, események következményei miatt, ez éppen úgy érvényes egy város, egy önkormányzat esetében is.

Azt számon kérni egy polgármesteren, hogy a rengeteg negatív hatással járó esemény előtti tervek miért nem valósultak már meg úgy, ahogy az akkor ígérve volt – figyelmen kívül hagyva az időközben lezajlott történéseket – nagy badarság.
Kb. olyan, mint amikor a rendőrségtől értesítést kapsz, hogy a párod autóbalesetet szenvedett, bemész hozzá a kórházba, és ahelyett, hogy azt kérdeznéd, jól van-e, azt kéred számon, hogy de miért nem ért haza időben, ahogy ígérte?

Emlékszünk a korábbi kiindulási pontra?

Ha egy országban, egy közösségben a többség kinyilvánítja az akaratát, dönt egy kérdésben, többségi szavazással, akkor azt mindenkinek el kell fogadnia, és aszerint kell élnie. Akkor is, ha neki az személy szerint épp nem tetszik, bármi miatt.

Akinek valóban, igazán fontos az, hogy a városunkban kialakult mélységes ellenségeskedésnek, az egymás ellen  uszításnak, a lakosok két táborra szakításának vége legyen, annak ezt az alap dolgot kellene kiindulási pontként tekinteni.
Magára és másokra nézve is, kötelező jelleggel.
Egységesen.
Akkor is, ha ez nehéz.

Amit elvársz magad felé, azt add meg mások felé is.
Ilyen egyszerű.

Ha a többség valamit megszavazott, elfogadott, akkor a közösség tagjaként aszerint kell viselkedni, élni, cselekedni. Mindamellett, hogy mindenkinek meglehet a saját véleménye, ami lehet eltérő is a többség véleményétől.
De ha nagyon nem megy a közösségi többség döntésének elfogadása, akkor el is lehet hagyni azt a közösséget.

Vagy fel kell készülni a következő választásra, megmutatni, hogy miért te vagy a te jelölted lenne a jobb választás, ügyesebben kell teljesíteni, és akkor lehet változtatni a helyzeten.

Ezt is jelenti a demokrácia.

Az viszont, hogy valaki(k) a többség akaratával szemben a maguk egyéni álláspontját és akaratát akarják lenyomni a többség torkánsemmilyen eszköztől nem riadva vissza – azt a világon sehol nem demokráciának nevezik.

Hanem diktatúrának.

Az előzőekben leírtak alapján kérdezném a kedves balmazújvárosi lakosok azon részét, akik a

– többség által
– jelentős fölénnyel
– kétszer is megválasztott

polgármester ellen áskálódnak már megválasztása óta: MIÉRT?

  • Ti miért nem tudjátok elfogadni a többség kétszer is megerősített döntését?
  • Ti mivel indokoljátok, hogy a kormány 2/3-os megválasztását mindenkinek el kell fogadnia, de a városunk vezetőjének kétszer is megerősített megválasztását nem kell elfogadnia azoknak, akiknek az ő személye épp nem tetszik?
  • Ti miért gondoljátok, hogy nektek nem kell elfogadni egy többségi szavazás eredményét?
  • Ti miért kétféle mércével méritek az egyik és a másik választást?
  • Ti miért nem várjátok meg a következő választást, és mérettetitek meg magatokat?
  • Ti miért nem hagyjátok addig is békében dolgozni azokat, akik ezt felvállalták – helyettetek és értetek is?

Tényleg komolyan érdekelne egy értelmes, érvekkel alátámasztott, kulturáltan megfogalmazott válasz erre, ami nem kever bele szubjektív, személyes szimpátiát vagy annak hiányát, sem mendemondákat, sem koholt vádakat, stb.

Facebook
Twitter
LinkedIn

Köszönöm, ha megosztod a cikket!

Iratkozz fel a lap tetején a blogértesítőre, ha nem szeretnél lemaradni a friss cikkekről.
Ha támogatnál abban, hogy több időm legyen írni, >>> ITT megteheted. Köszönöm!

1 Comment on “Kérdések Balmazújváros lakosságához

  1. Remek írás, remek témafelvetés!
    Vajon lesz e aki képes lesz rá a kért és elvárt higgadt intelligenciával válaszolni? Bárcsak mondhatnám, hogy biztosan…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*