Te milyen tájékoztatást vársz el?

Te milyen tájékoztatást vársz el?

Május 5-én jelent meg Ferenczi Mária (továbbiakban FM) képviselői oldalán egy videó – 2 nappal azután, hogy a városi költségvetést végre, sok huzavona után elfogadta a testület.

Ez a videó rengeteg csúsztatást, sejtetést, vádaskodást tartalmaz, és bizonyítékok nélküli állításokat. Pont azokat vezeti félre, akik a hivatalos dokumentumok és felvételek értelmezése helyett benne bíznak, hogy tőle, mint választott képviselőtől, tényszerű, valóságnak megfelelő tájékoztatást kapnak.

Ebben a cikksorozatban azt nézzük végig, milyen csúsztatások, összemosások vannak ebben a videóban.

Szürke háttérrel kiemelve az a szöveg látható, amit képviselő asszony a videó adott részében szövegesen elmond, a fekete hátterű képek pedig a videóban lévő vágóképek.

A teljes videó egyben FM képviselői oldalán elérhető >>> ITT.

(8. rész)

Ebben a cikkben a videó utolsó képkocáinak tartalmáról lesz szó, ezeket már nem bontottam külön bejegyzésekre.

FM: “Sikerként könyveljük el, hogy a fürdő második fél éve betervezésre került a költségvetésbe. Ez egy státuszszimbólum, hogy Balmazújvároson a fürdő működjön.
De igenis, a fürdő átalakításáról nagyon sürgősen dönteni kell a képviselő testületnek, mert ekkora veszteséget viszont felesleges és nem is kell finanszírozni az önkormányzatnak, amennyit a fürdő az elmúlt években termelt.”

Nemcsak a szóban elmondott és a videó képkockájának mondatai között, de a szóban elmondottakon belül, és a videó mondatan belül is van némi zavaró önellentmondás…

Mintha igazából nem tudná eldönteni képviselő asszony, hogy akkor most hogyan is áll a fürdő kérdéséhez.

Felrója, mennyi veszteséget termelt a fürdő: amiről csak az nem tudja, aki nem akarja tudni, hogy túlnyomó részét a megsokszorozódott energia áraknak “köszönhetjük”. Ami sehol nem volt előre tervezhető, hiszen senki nem számíthatott a tavalyi váratlan, óriási mértékű energiaár növekedésre.
Aztán kijelenti, hogy az önkormányzatnak nem kell finanszírozni ekkora veszteséget.
De a fürdőt mégis státuszszimbólumnak tekinti, és a dolgozók munkahelyét meg akarja védeni.

Most akkor bezárná, vagy megtartaná?

Képviselő asszony felszólalásaiban a fürdő ügye amolyan “univerzális fegyverként” tűnik fel.
Ha az érdekei úgy kívánják, akkor “megvédi” a fürdőt, ultimátumban kiköveteli, hogy még több pénzt tervezzen be rá a hivatal, mint amennyit a működésre a vezető kért, és ezután a megmentő szerepében jelenik meg, aki nélkül a fürdő már elvérzett volna.
Ha viszont olyan a széljárás, akkor megint csak elővehető a fürdő ügye, és támadja vele a polgármestert, az ügyvezetőt, vagy akit éppen érdeke úgy kíván.

Nem ártana eldöntenie, hogy akkor a fürdő mellett van, vagy ellene?

 

FM: “Én azt gondolom, hogy túlzás a költségvetésben a város önkormányzatának, illetve a közös önkormányzati hivatalnak a költségvetése. Nagyon bő lére van engedve, emellett az álláspontom mellett továbbra is kiállok.
Olyan összegek vannak betervezve, aminek lehet, hogy azon a soron pontosan a fele is elég, és lehet, hogy ezeket, az összegeket, a már megkezdett befejezetlen beruházások befejezésére lehetett volna fordítani.
Hogy kezdenénk már el végre az elszámolást, az államkincstárral, a magyar állammal, az Európai Unióval, hogy abból a 19 befejezetlen beruházásból néhányat fel tudjunk mutatni, hogy igen, ki tudtuk pótolni, mellé tudtuk tenni a saját erőt, és igenis el tudunk vele számolni.
Ennek nagyon eljött az ideje, hogy ezt kezdje el az önkormányzat, mert ennek nagyon súlyos következményei lehetnek.”

FM: “Hát ez jó bő lére van engedve, úgyhogy van mit költeni. Hogy ennek majd az elszámolásakor mit fog látni a képviselő testület, az meg majd elválik később.”

Képviselő asszony itt megint csak arról tesz bizonyságot, hogy ő egyszerre mindenhez IS ért: bár nem tudja a részleteit, de SZERINTE túl van tervezve, és LEHET, hogy fele is elég lenne…

Sejtet, feltételezget, gyanúsítgat, és ezzel előre negatívan minősít – milyen alapon?

Már bocsánat: de ha valamit állítani akar, ha valamiről hírt ad, véleményt mond – márpedig egy nyilvános videóban kijelentésként megfogalmazott mondatok eléggé annak számítanak – akkor az lenne az alap elvárás, hogy megbizonyosodik arról, van-e a feltételezéseinek valóságalapja.
Ő sem BIZTOS benne, ő is csak GONDOLJA – de a negatív véleményét erre alapozva azért szétkürtöli…

Mennyire tekinthető az felelős képviselői viselkedésnek, hogy a saját feltételezéseire alapozva mond valamiről nyilvánosan elítélő véleményt?

Azt már sajnos sokszor tapasztalhattuk a testületi üléseken is, hogy képviselő asszony szemrebbenés nélkül lehazugozza, hozzá nem értőnek, vagy akár törvénysértőnek is titulálja a hivatal bármilyen területének dolgozóit, és magát minden területhez jobban értőnek tekinti náluk.
Ebben a videó részben pedig saját feltételezéseit közli tényként.

Ez a fajta viselkedés, az ilyen típusú álhírgyártás, megtévesztés, a másik ember és a mások munkája iránti tisztelet teljes hiánya egyáltalán nem méltóak egy képviselőhöz. Egy átlag embernél sem dicséretesek ezek a dolgok, viszont egy képviselőnek az átlag embernél sokkal nagyobb felelőssége van, a tájékoztatás minőségében és hitelességében is.

FM: “Én szeretném, hogy ha egy időre ez a gyalázkodás, ami az irányunkba az elmúlt hónapokban – nem mindenki felől ezt is hozzáteszem – néhány gyalázkodó üzenetet kaptunk, szeretném, hogyha ezek megszűnnének.”

Apró “bája”, és a képviselő asszonynak valószínűleg fel sem tűnő zavarossága a videónak, hogy ő nevezi a rajta/rajtuk kívül álló többieket “gyűlölködőként”. Abban a videójában, ami amúgy meg hemzseg a rosszindulatú, félrevezető, a polgármester és a testület másik része ellen uszító, gyűlöletkeltő mondatoktól és állításoktól – pl. a többször előkerülő, rossz asszociációkat előhívó “falhoz állítottuk” kifejezés sem nevezhető tündérien békés cuki jópofizásnak.

Ő szólal fel, hogy nem szeretne “gyalázkodásokat” – miközben ebben a videóban szégyellnivaló stílusban gyalázkodik ő maga. Olyan dolgokat állít, amikben elferdíti a valóságot, olyan formában vádaskodik, hogy összefüggéseiből kiemeli, és más jelentéstartalommal ruházza fel egyes dolgok részleteit.

Tényszerű valóságot említ az utolsó mondatában – miközben az általa leírtak szerint is saját feltételezéseire alapozva véleményez, amik legtöbbször köszönő viszonyban sincsenek a tényekkel. 

Összességében ez az egész videó, megfogalmazásában, szövegezésében, az alkalmazott tartalmi ferdítések stílusában tökéletesen lemásolja a propaganda gépezet szócsövei által előszeretettel alkalmazott összes stilisztikai és retorikai  elemet, amikkel a tájékozatlanabb olvasókat befolyásolni igyekeznek.

Ha nem tudtam volna, ki készítette a videót, azt mondtam volna, hogy ez is a Megafon szégyenteljes “terméke”.

Azt hiszem, a város lakosságának nevében is mondhatom:

  • Nincs azzal probléma, ha képviselő asszonynak valamiről megvan a saját véleménye.
  • Ahhoz is joga van, hogy valamiben ne értsen egyet a polgármesterrel, vagy a többi képviselővel.

Azonban nagyon jó lenne, és azzal tudna a saját megítélésén (talán) némileg javítani, ha a jövőben megpróbálna kicsit emberibb normák szerint működni:

  • A testületi üléseken adja meg a hivatali dolgozóknak, mint embereknek, és mint munkájukat felelősen ellátó dolgozóknak is a tiszteletet – ha már maga felé is elvárja ezt.
  • Ha valamiről hírt ad, ha valamit véleményez, azt tudja alátámasztani hiteles és bárki által ellenőrizhető dokumentumokkal – ha már ő is mindenre bizonyítékokat, papírokat követel bemutatásra.
    A “hallottuk”, a “szerintem” a “mondták” és az “úgy hírlik” féle “bizonyítékokat”, az erre hivatkozó “újságírói stílust” pedig hagyja meg a többször is rágalmazási pert vesztett mml “újságjának”.
  • A személyes ellenszenvét, a korábbi sérelmeit a munkájában tudnia kell félretenni. Ez nem könnyű feladat, az biztos – de ha alkalmasnak tartja magát képviselőnek, ezt is meg kell tudnia ugrani. A képviselői munkának nem személyek közti szimpátiáról/unszimpátiáról, és nem egyéni ambíciókról kell szólnia elsődlegesen, hanem a város lakóinak érdekképviseletéről.
Szeretnénk, ha képviselő asszonytól a jövőben tényszerű, előremutató, hiteles tájékoztatásokat kaphatnánk.
 
Nem pedig személyes érzelmektől fűtött, másokat szándékosan félrevezetni és befolyásolni akaró, az újvárosiak között meglévő árkokat csak tovább mélyítő olyan szégyenteljes “műveket”, mint ez a videó.
 
A város lakosai – álljanak bármely oldalon is – megérdemlik az ellenőrizhető tényekre alapozott, hiteles tájékoztatást.
 

Kedves városlakók: ti pedig magatokat is tiszteljétek meg azzal, hogy ezt meg is követelitek.
Mindegyik oldaltól.
Ne az alapján higgyetek vagy ne higgyetek el valamit igaznak, hogy az aki mondja, a “ti oldalatokon” áll-e vagy a másikon.
Mindig nézzétek meg az ellenőrizhető tényeket.

Facebook
Twitter
LinkedIn

Köszönöm, ha megosztod a cikket!

Iratkozz fel a lap tetején a blogértesítőre, ha nem szeretnél lemaradni a friss cikkekről.
Ha támogatnál abban, hogy több időm legyen írni, >>> ITT megteheted. Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*